Az egész úgy kezdődött, hogy stoppoltunk a barátnőmmel. Az Osztyapenkónál felvett minket egy batár nagy Merci, majd az M7-es elágazásig hat kilométeren keresztül azon járt az agyam, hogy "te jó ég, micsoda autó!" Gyönyörűen vonult. Aztán kiszálltunk, a Merci ment Németországba haza, mi meg a Balatonra. 1994-et írtunk.
Aztán 1997-ben elkeveredtem egy munkahelyre, ahol alkalmam nyílt időnként egy w124-es 230E jelű Mercit vezetni - több egyéb autó mellett. Ekkor döntöttem el végleg, nekem lesz egy ilyen autóm.
Ez után évekig nem tudtam rávenni magam arra, hogy Mercit vegyek, mindíg elvitte a megtakarításokat valami: tőzsdeválság, esküvő, lakásvásárlás, építkezés 1.0, építkezés 2.0, gazdasági válság.
Pár hónapja úgy alakult, kellett egy autó. Ez indította el végül a projektet. Már majdnem megvettem a racionális, kp-kímélő, megbízható, unalmas japán autót, amikor rájöttem, ha most nem szánom rá magam Mercedes vásárlására, talán már soha nem fogom. Azok az autók, amik szóba jöhetnek, ugyanis egyre öregebbek, már a W124-es gyártását is rég befejezték, nemhogy a W123-asét, ezeknél újabb Mercire viszont se pénzem, se gusztusom nem volt.
Nekiduráltam magam tehát és elkezdtem vadul piacot kutatni. Megnéztem 10 23-ast, beszéltem másik tíz-tizenöt tulajdonosával, emaileztem, fényképekért kuncsorogtam. És megállapítottam, hogy tulajdonképpen nincsen nekem erre pénzem. Amire volt: olcsó, szétrohadt, ősöreg autóval hazaállítani pedig nem valami lélekemelő.
Szerencsémre (van rajtam kívül is Mercedes rajongó épp elég) jósorsom még időben összehozott telefonon keresztül egy a fórumokon hitelesen posztoló "kollégával", aki rengeteget segített. Neki köszönhetem, hogy szinte teljesen lebeszéltem magam a vásárlásról, és már csak álmodozni jártam a mobile.de oldalaira, az itthoni kínálat ugyanis siralmas volt és hiába teltek a hetek, nem változott. Végül, egyik telefonbeszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy a darab, amiről kérdezősködtem, egy állólámpás Merci. Kollégám megállt egy pillanatra. Állólámpás is érdekel? kérdezte. Tudok egy eladót, húsz éve ismerem az autót, nem hírdetik sehol. Paff.
Másnap este ott áltunk az autó előtt. Mit mondjak, az autó szebb is, jobb is, olcsóbb is volt, mint akármi, amit a hirdetésekben láttam. Könnybe lábadt a szemem, elgyengültem, ez az autó kell. Megnéztük, beleültünk, körbeszagolgattuk, mentünk vele egy kört, majd (konzultációt követően) megneveztem az összeget, amit hajlandó volnék érte kifizetni. Az eladó kért egy nap gondolkodási időt. Másnap felhívott, hogy a szomszéd fiú is megadta érte ezt az árat és neki adja el. Sírni tudtam volna.
Két nap orrlógatás után új Mercis barátom felhívott, hogy van egy másik állólámpa, amit ők tíz éve remegő térdekkel nézegettek a börzéken, olyan szép volt, most már hat éve leállítva. Másnap este ott áltunk a porszáraz teremgarázsban. Az autón van mit csinálni: minimum két hét lakatosmunka, hiányzó (elporladt) üzemanyag csővek, motor átvizsgálás, kiszakadt üléskárpit, de járnak hozzá a karosszériaelemek, javítóívek, gyári anyag a kárpithoz, eredeti sebváltógomb, mert most fa van rajta, komplett szett kéder, két lapos lámpabúra, (most a domború van fent,) lemezfelni, eredeti (színre fújt) dísztárcsa, plusz kalaptartó. Az autó zöld, talán Kaledonien grün, a kárpit pergamen. A tető nyitható. Műszakija (nyilván) nincs.
Ma, két nappal később kifizettem. Ungarische wirtschaft: Mercedes-Benz 220D néven anyakönyvezve, alvázszáma szerint a 87 765 darab W115.017-es, motorját tekintve az 53 890 darab 240D 3.0 egyike.
Az én hárompontnullám.