Salzburgban a nejemtől is kaptam sms-t, igaz először felhívott még valahol Bécs után. A telefonhívás, mint mindíg, ha az egyik fél külföldön van és erről mindkét fél tud, gyors volt és lényegre törő: "Nem tudom elindítani a Mercedesed." "Az nem lehet. Próbáld újra!" Indítózás a háttérben, beinduló dízelmotor hangja. "Na jó, elindult." "OK, szia!" "Szia!" Tízéves házasok ha beszélgetnek, ugye.
Aztán pár órával később az sms, hogy nem indult el végül mégsem. Mi az hogy nem? Hát hiszen hallottam, hogy járt! méltatlankodtam magamban. Válaszoltam is, hogy hogyan és miként, de nem kaptam választ, gondoltam: vagy megoldódott, vagy megoldotta máshogyan.
Később, este, már otthon megtudtam, hogy elkapta ugyan egy pár másodpercre, de aztán megállt és sehogy sem sikerült elindítani, sőt, az akksit is leszívta. Ejnye, gondoltam, hát nem szabad addig tekerni. Na majd reggel beindítom.
Reggel kimegyek, izzítok, indítok: semmi. Pontosabban egy mély "vvö-vvö" még kipréselődött az önindítóbol, de aztán semmi. Hú, gondoltam magamból, ez tényleg jól leszívta az akksit. Telefon, ismerős beáll mellénk a bikázáshoz, de úgy sem indul. Bikakábel meleg, tehát az áram átmegy, mégsem. -9 fok. Áram van, mégsem teker. Indítómotor lenne ez is? Ajjaj.
És itt összefutnak a szálak ebben a posztban, hiszen a 23-as kombi indítójáért az állólámpás Mercedes-emmel akartam elmenni. Ez elmaradt, helyette busszal, két villamossal mentem el a tíz kilós indítómotorért Farkasrétre, onnan villamossal, majd másik busszal fel G-ékhez, ahol a szomszéd engedett be, hogy letegyem G. apjának lakásajtaja elé a vastag PVC szatyorban elhozott felújított indítómotort.
Visszafelé busz nem jön, pontosabban egy kimaradt, így 15 percet toporogtam a hegyen a sok mínuszban, majd villamos és HÉV, apámékhoz, ott kocsi kölcsönkér (benzines fóka, Jájj!) vissza az oviba a gyalog családért, meg az összes benti cuccért: szünet jön, ki kellett üríteni az ovit. Mindenki haza, én dolgomra el, és mindenki (én biztosan) feszülten várja G. telefonját, hogy kész lesz-e az autó. Az egyetlen, amire van esély, hogy működjön az ünnepek alatt.
G. valamivel négy után jelentkezett, hogy készen van. Felrakta az önindítót és kicserélte a négy gyertyát (kétféle volt benne,) négy vadiúj francia gyártású Bosch gyertyára. Úgy fogalmazott, hogy ugyan 0 fok körüli hőmársékletű garázsban és új gyertyákkal, de összehasonlíthatatlanul jobban indult, mint korábban. Még kicserélte a vákuumos leállítószelepet is, remélve, hogy ettől simábban fog leállni a motor.
Gyorsan hazamentem, majd nejemmel elmentünk G.-hez, aki közben hazavitte a kombinkat magához. Kulcs átvesz, anyagiak lerendez, váltunk pár szót, majd búcsú, és loholok a 23-ashoz. Beülök, forgatom a kulcsot: kétszer izzítok, biztos, ami biztos, a motor hideg, indítózok és felhangzik a G. által oly sokszor említett klasszikus "prütty, ták ták ták ták".
A nagy kérdés persze, hogy egy hideg éjszaka utáni reggeli -6 fokban hogyan indul. Ezt másnap reggel nyolckor tudtuk meg: ugyanígy. Nejem indult a piacra bevásárolni, és a Mercedes két izzítás után elsőre indulva jelezte, nem az ő hibája az elmúlt hetek nehézkes elindulása, hanem az időé, meg egy hevenyészve felújított önindítóé, gondos gazdi mellett ő készségesen szolgál. Úgy tűnik tehát, 23-as kombink révbe ért, legalább is ami az indítást illeti.
Az állólámpás Mercedes most békésen szunnyad a hó alatt, meg kell várnunk valami melegebb időt ahhoz, hogy kideríthessük, itt is önindító probléma van-e, vagy esetleg valami más a kín. Szerencsére van működő Mercedes a családban, így mobilitásunk biztosítottnak tűnik, a Mercedes pedig leállítva, a ház előtt is szép.