A Karácsony a Mercedeseket hóviharral, faggyal köszöntötte. Autóim ajándékokat is kaptak, eltérő előjellel.
Míg a 240TD-t egy hetekkel korábban kinézett tétellel köszöntöttem, 
addig állólánykám a beállt önindító miatt hol fagyott, hol olvadó, hol jeges szél kíséretében érkező hó alatt töltötte az ünnepet, és csak egy haponthu-s hirdetést talált a fa alatt.
Le kell szögeznem rögtön az elején, hogy a hárompontnulla eladására nem az autó hibájából kerül sor. E helyütt persze (leginkább az anonimitás okán) nem fogok hosszas fejtegetésekbe arról, hogy pontosan miért adtam fel a hirdetést, csak az eladás okainak kulcs momentumait ismertetem: válság, építkezés, válság, vállalkozás, válság - ebben a sorrendben. Az autó ártatlan a dologban.
Most persze magyarázkodom, mint az elején, amikor vettem az autót. Akkor azt kellett megmagyaráznom, hogy (válság) miért veszem meg, és úgy gondolom sikerült hihetővé tennem mindenki számára, hogy jó döntést hoztam. Most azt kell megmagyaráznom, hogy mindannak ellenére, amit itt leírtam, ami történt velem és hárompontnullámmal, mégis miért adom el.
Hogy komoly felütéssel kezdjem, és hogy mégse legyen benne semmi meglepő, talán azzal kezdem, hogy az állólámpás Mercedes a világ egyik legjobb autója. Nem vagyok annyira arrogáns, hogy autómat a világ legjobbjának tituláljam, bár valószinűleg nem járnék messze a valóságtól. Az ilyesmi egyrészt nyilván nagyon is szubjektív dolog, másrészt viszont vannak, lehetnek objektív szempontok is, melyek alapján a hozzáértők gondolom éveket el tudnának arról vitatkozni, hogy a hatvanas-hetvenes évek autói közül melyik is a legjobb. Kérdés persze, mely ismérvek alapján, vagy ha tetszik, pontosan milyen kategóriában keressük is a legjobbat. Szóval teljesen felesleges már akár elkezdeni is a diskurzust.
Szóval akkor inkább úgy fogalmazok, ahogyan már tettem korábban az egyik bejegyzésben: eladom életem legjobb autóját. Na ebbe nehéz lesz belekötni, ezzel nem ártok senkinek, persze a kétkedők még mindig mondhatják, hogy képzelik milyen autói lehettek ennek... Jelentem, sorrendben: 1986 Trabant 601, 1994 Opel Corsa, 1990 Trabant 601, 1988 Skoda 120L, 198? Volvo 345; 1994 Suzuki Swift Sport, 1993 Suzuki Swift 1,3 GL, 1999 Renault Megane 1.6, 1995 Opel Astra F 1.6, 200? Opel Astra G kombi, 1998 Opel Vectra B 2.0 automata. Még egy Tata Pickupom is volt, mikor legutóbb építkeztem. És a céges autók, amiket nem keveset vezettem: 1997 Toyota Corolla ,1997 Renault Megane, 1992 Mercedes-Benz 230E, 19?? Opel Campo, Renault 19; 2001 Rover 45, 1999 Volvo V40, 2006 Renault Kangoo, 2007 Renault Clio Van. És a bátyám saját és céges autói, de ezeket nem kezdem el sorolni, mert sosem érnék a végére. Van tehát összehasonlítási alapom, amikor azt írom: életem legjobb autója.
Eladom, de ehhez még pár dolgot meg kell csinálnunk rajta. Itt van mindjárt az önindító. Ha az a baja. Írtam, hogy mi volt, míg én Salzburg felé ropogtam az osztrák havon, aztán másnap, amikor nekem sem akart elindulni, és talán jeleztem, hogy az akksit is leszívta a dolog. Ez viszont utalhat talán egyéb problémára is. Mindenestre Karácsony másodnapján este átvittem az akksit apámhoz feltölteni, és holnap reggel felhívom G.-t, hogy meg tudjuk-e oldani, amiről már beszéltünk 23-án: a 23-as kombival behúzzuk a dízel és automata állólámpát, hogy lábán tudjon az aknával szerelt garázsba eljutni, ahol G. lekapja az önindítót, amivel futok egy újabb kört Zuzán mesternél, akivel szintén még pénteken tisztáztam, hogy vállalja a munkát még idén.
Hogy miért ilyen sürgős? Az egyik ok, hogy amint feladtam a hirdetést, felhívott egy komolynak tűnő érdeklődő. Ez persze relatív, hogy ki számít annak, maradjunk annyiban, hogy aki állólámpásban gondolkodik, az én szememben alapból komoly ember. Emberünk ráadásul már bizonyított, hiszen egy állólámpása már van. Kis utánajárással kiderítettem, hogy azzal kasztni problémái vannak és ezért keres másikat - de ezt akkor még nem tudtam. A telefonban kérdésére válaszolva elmondtam, hogy az én hárompontnullámnak rendben van a kasztnija, sőt, nagyjából minden egyebe is. Leszámítva az önindítót, ami miatt most nem indul. Ezért aztán azzal váltunk el, hogy küldök neki pár képet, és jelentkezem, ha elhárítottuk az önindító problémát. Hát ezért is sürgős.
A másik dolog, ami miatt sürgős, hogy december 15-e óta nem vezettem. Igaz, hogy cudar tél van, és az ember sajnálná, ha valami történne vele a csúszós utakon, de az autó arra való, hogy használják, hogy járjanak vele, hogy betölthesse a rendeltetését - ezt talán már bizonyítottam ezeken a lapokon, hogy így gondolkodom.
Szóval, a végkifejlet még teljesen bizonytalan, egy biztos csak: navigare necesse est, azaz (a fordítást picit módosítva): veterán Mercedes-ezni muszáj. A nagy kérdés: hogy még meddig fogok tudni autózni életem eddigi legjobb autójával. Meglátjuk.
