25-én este, nagycsaládi Karácsonyozásunk után, mikor kiléptünk a süvítő, jeges széllel felálló hóviharba, odaléptem a kocsihoz (23-as kombi,) és nem tudtam beledugni a kulcsot. Befagyott. Na, gondoltam magamban, ma megkapom a magamét, minek kellett öreg Mercedest venni családi autónak. Aztán szerencsére a csomagtérajtó kinylílt, oda bemászva kinyitottam a bal hátsó ajtót, ahonnan előrenyúlva bejutottam a vezetőülésre és a felújított önindítónak és a négy új gyertyának hála, gyorsan indítottam is a motort. Hazajutottunk, de reggel ugyanez a tornamutatvány várt, amikor apámékhoz indultunk, és onnan hazafelé induláskor is ez kellett a bejutáshoz. Úgyhogy ezzel valamit kell csinálnom, hogy mit, azt még nem tudom, viszont mivel akut a probléma, gyorsan kell megoldást találnom. 
Ja, a hajszárító. Mikor hazaindultunk, észrevettem, hogy az egyik mellékutcában árokba csúszott (parkolás közben, oldalirányban) egy autós. Kanyar vissza, lelassítok, kérdem a srácokat, segítségük van-e. Nincs, felelik. Jó, mondom, félóra múlva jövök vissza, (az akksit kell hoznom tölteni, nézek a nejemre kérdően, jöhetek-e egyből vissza, igen, mondja,) hozok kötelet, ha megtalálom és segítek. OK, köszi, modnják, aztán hazajöttünk. Gyerekek kocsiból ki, állólámpa kulcsa megkeres, ki kell venni az akksit, és megkeresni a kötelet. Aha, ahogya azt Móricka elképzeli. Megyek a kocsihoz: tiszta jég mindene, ezt itt élmény lesz kinyitni. Mínusz négy fok volt. Az akksi mindenképp kell holnap. Hát jó.
Fagyott hosszabbító, villanyórából áram véttelez, hajszárítóval nekiestem a csomagtér ajtajának. Először a zár, mivel a kulcs ide se ment bele: állólámpám háttal állta az elmúlt 24 óra hóviharát. Amikor már bement a kulcs, sőt, el is fordult, akkor körbefújtam az egész ajtót. Kis idő múlva kinyílt. Ugyanezt eljátszottam a bal első ajtóval is, aztán kulcsok elő hátulról, géptető kinyit, akksi kikap. Mikor kész voltam, kihoztam a házból az elektromos ventilátoros radiátort, azt a fajta kicsi fehár műanyag készséget, amit rosszul fűtött irodákban a titkárnők lábánál látni, és a hosszabbítóval együtt bedobtam a bal első ülés elé a földre. Bekapcsoltam, rázártam az autót és elindultam menteni, akksit tölteni.
A mentés sima liba volt: a 23-as kombi másodikra kihuzta a bal oldali kerekeivel teljesen az árokba merülő hat hónapos Alfát, úgyhogy apámnak, akit elinduláskor felhívtam, hogy pár perc múlva jövök, fel sem tűnt, hogy közben megálltam műszaki menteni. A srácoknak mondtam, hogy örülök, hogy viszonozhattam a dédestapolcsányi vadászok szívességét, akik (februárban tíz éve lesz, hogy) ugyanilyen játszi könnyedséggel húzták ki az ugyanilyen helyzetben lévő 120-as Skodánkat a várrom alatti út menti árokból. Igaz, nekik négykerekes UAZ-uk volt. Szóval a srácoknak mondtam, hogy egy napon majd ők is viszonozzák ezt a szívességet valakinek. (Pay It Forward) Egyetértettek, boldog Karácsonyt kívántunk egymásnak, aztán tovaketyegtem az olajkályhámmal.
