Délben indultam egy jó krumplilevessel a hasamban és két szendviccsel a jobb egyesen. Még be kellett ugranom egy másik bontott lánckerékért (adagolóé), úgyhogy Karesznak csak annyit mondtam, három és négy között jövök. Mivel a múltkor amúgy is autópályán mentem, ezúttal országúton terveztem lemenni. GPS-em sose volt, a térképet meg úgy emlékeztem, hogy itthon hagytam a 23-as-ban, és csak lent vettem észre, hogy nálam volt, így fejből mentem, azaz a táblák után. Táblák, haha. Nem hiszem, hogy egy külföldi elboldogulna csak a táblák alapján.

A város elhagyása és a lánckerék felvétele után hajtottam rá a feheruuaru rea meneh hodu utu rea, ahol egy rövid megállót tartottam egy kollégánál. 

Készítettem pár fotót is miközben dumáltunk, aztán három órakor újra kocsiba ültem és levágtattam a 7-esen a 67. úti leágazásig, ott vettem egy balost Kaposvár felé és egy másik balost Visznél és már meg is érkeztem.

A korábban szabadtéri emelő fölé épített új műhelyrészen át megláttam Kareszt, aki a műhelyben a sámlin ülve valami munkadarabbal a kezében pihente ki a negyedik bés srác zöld autójának difi cseréjét.

Átnéztük a lánckereket, német technika, viccelődtem, ja, persze, inkább török az, válaszolta Karesz nevetve... Az adagolóra való két bontott gyári lánckereket külön is megvizsgáltuk, van egy drágább, amire az eladó azt mondta, jó az még, nem nagyon kopott, ő akármilyen autóba bátran beépítené, és van amit G. bátyjától kaptam kevesebb mint feleannyiért, és aminek konkrétan szemmel jól láthatóan keresztben vastagabbak, és kevésbé hegyesek voltak a fogai, úgyhogy az utóbbit fogja Karesz beépíteni. Persze, megbontásnál kiderül, milyen állapotúak, amik most benne vannak.

Szintén megbontásnál derül ki, hogy mi a helyzet a hármas henger előkamrájában, mi okozza a gyertya letestelését, amit Zuzán mester kimért nekem a januári (vagy február volt már?) hidegben.

És a nagy kérdés, hogy ki kell-e Karesznak emelnie a motort ahhoz, hogy a főtengely lánckerekét le tudja venni. Úgy emlékszik, vette már le motorkivétel nélkül, de már régen, szóval reménykedjünk.

Az odaút igazi örömautózás volt, országúton, közepes minőségű útburkolaton a szikrázó napsütésben állólámpázni nagyon jó.

 embedded youtube video

A visszaút úgy indult, hogy miután kaptam egy kávét, Karesz eldobott az autópályáig: mivel a vonatra másfél órát kellett volna várnom, ráadásul lassú is meg drága is, úgy döntöttem, stoppolok. Tizensok éve nem stoppoltam, gondoltam kipróbálom, működik-e. A válasz igen. Karesz 17:15-kor tett ki, még a felhajtón gyalogoltam fel a pályára, amikor a második autó felvett, elvitt az akarattyai lehajtóig, ott a lehajtósáv elején kirakott, és még láttam a sáv végén, amikor a következő autós 150-ről vészfékezve megállt nekem és futni kezdtem felé, úgyhogy a két fuvar miatt összesen nem tartottam kint a hüvelykujjam egy percig sem. A második fuvar az esti meccsre igyekezett, úgyhogy kilóötven/tempomat, 83-nál és negyven-valamennyinél nagy fékezés a két trafi miatt, 18:25-kor rakott ki a Budafoki úton a XI. kerületben, ahonnan hazabuszoztam.

Mikor hazaértem, a ház előtt egyedül árválkodott a 123-as kombi, remélve, hogy nem kell sokáig nélkülöznie társát. Ezt én is nagyon remélem.