A kombival is hasonló volt a helyzet. Mindkét első ülés oda volt, ami az ülőlapjukat illeti, úgyhogy tudtam, előbb-utóbb foglalkoznom kell ezekkel is. A hátsó ülés padját szinte rögtön kicseréltem egy zöld műbőr huzatúra, amit Ürömön vettem, a háttámláját nem, bár az is megvan. A gyerekülések miatt választottam ezt a megoldást, hogy ne a zöld halszálkás eredeti huzatot tegyük tönkre a használatukkal. Az élet megmutatta, hogy ez a minden reggeli morzsálás és szemetelés, meg a behordott homok és sár miatt is jó döntés volt.

Idén már kétszer-háromszor is elszántam magam a kombi ülések felújítására, ami először pénzkérdés miatt akadt el, majd, mikor már a pénz is megvolt rá, a feladatot elvállaló szerelő tűnt el a nyárban. A komfort érzet nem javult, a szerelőt nem tudtam elérni, és amikor Ürömön kérdésemre azt a választ kaptam, hogy van zöld halszálkás ülés, léptem. Na nem, mintha azt gondoltam volna, hogy minden további nélkül kicserélem az üléseket és rendben leszünk. Tudtam, hogy hulladék az ülés, úgy is adták, az ára is olyan volt. Arra viszont alkalmas lesz, gondoltam, hogy szétszedjem és megtudjam közben, mi is a gond az én üléseimmel.

Elhoztam hát az ülést, egy bal elsőt, fejtámlával, koszosan, vacak állapotban. Rögtön szétszedtem. Olyannyira rögtön, hogy még lefotózni is elmulasztottam, ami a projekt dokumentálása szempontjából sajnálatos, esztétikai értékét tekintve viszont csak elborzasztásra lett volna alkalmas, úgyhogy mindegy.

Lekaptam a háttámlát (végre alkalmam nyílt használni az új dugóskulcs készletemet) és rövid tanulmányozás után rájöttem, hogyan lehet a huzatot is leakasztani az ülés keretéről. Jól ki van találva, ez is: a huzat peremébe varrt papírcsík (papundekli?) végig belefeszíti a huzatot az ülés kerete aljában húzódó sínbe. A megfelelő alakra feszítésről a rugók és a kókusz és szivacs gondoskodnak.

Miután kiakasztottam a peremeket, a huzat levételének már csak két akadálya volt. Az egyik, hogy oda volt rögzítve a kókuszhoz, a másik, hogy az ülőfelület hosszanti csíkjai belülről valamiféle vastagabb kárpitos szövettel volt kitömve, aminek az első végei az elmúlt mintegy tízezer beülést követően és az ülésben töltött x százezer perc eredményeképpen szépen összedolgozódott a kókusszal, pont úgy, ahogyan nemezelés közben a szálak. Azért szétjött, csak nem egyszerűen. Mikor a huzat lent volt, már nem volt más dolgom, mint leakasztani a kókuszmatrac borítást a drótvázról. Még közben láttam, hogy a hatból három rugó el van törve, gondoltam, majd a jókkal pótólom az én ülésemben lévőket. Mintha az olyan egyszerű lenne.

Mikor már úgy éreztem, megfelelő a megértésem a probléma fölött, kiszereltem a vezetőoldali ülést a kombiból. Háttámla lekap, ülőlap huzata leszed. Amint lent volt a huzat, rögtön láttam, mi az alapvető gond az üléssel. Olyan vékonyra volt szétülve a kókusz, hogy szinte át lehetett látni rajta. Leszedtem és kidobtam a kertbe, gyújtósnak.

A rugók közül viszont csodálatos módon csak az egyiknek az egyik fele volt törött. Ezt megjavítottam: összeillesztettem, és rögzítettem hozzá egy másik drótot. Majdnem olyan lett, mint a gyári. Nyilván, ha több is törött lett volna, feleslegesen gányoltam volna, így viszont nem lehet észrevenni a dolgot, a rugó teszi a dolgát: rugózik.

A következő lépés: a bontószökevény üléslap kókuszának felhúzása volt. Simán ment. Huzat, háttámla visszaszerel, ülés a helyére kerül. Ha még kiszereléskor nem veszem észre, hogy a küszöb csúnyán lukas egy helyen, egész boldog lettem volna. Így csak részben elégedett.

A következő szerelési napon az állólámpás ülését szereltem ki. Itt a háttámla megjavítását és az ülőlap problémájának esetleges orvoslását tűztem ki célul. Először a bontott 123-as háttámlát szedtem szét. A hátsó borítás leszerelése után feltárult a belső szerkezet, amit már ismertem, így, mikor a 115-ösét szedtem szét, egyből feltűnt a különbség. Hát más. Laprugós, nem drót.

Itt is a kókusz volt oda, a 23-asé viszont kissé más alakú, de azért ráhekkeltem. Nem is a laprugókkal volt a gond, hanem a kókusz kemény szélei és a szivacsborítás voltak más alakúak, így a huzat nem feszült rá rendesen. Nem is akarom sokáig így hagyni, töröm a fejem a megoldáson, de még nem jöttem rá.

Az ülőfelület kókusza is csúnyán el volt vékonyodva, ide bepótoltam a kidobott 23-as háttámláéból valamennyit, és a két oldalsó rugó közül is az egyiket meg kellett javítanom, amit ugyanúgy végeztem, mint a 23-asén. Összeszerelés után az ülés sokkal keményebb lett, de a jobb tartása miatt kényelmesebb is, legalább is remélem, hogy hosszú távon is ezt fogom érezni. A háttámla is egyértelműen jobb lett. Itt a 23-asén tátongó lukakat a 115-öséből kivágott darabokkal borítottam.

Összességében tákolt üléseim lettek, egyértelműen jobb oldaltartást eredményezve, de hogy eredetileg milyenek lehettek, fogalmam sincs. Nem tudom, van-e valakinek. Talán annak, akinek volt vadonatúj ilyen autója és még emlékszik rá.

Az eredmény egy újabb rész projekt, aminek utána kéne járni: milyen alakú és keménységű kókusz és szivacs képezte a 115-ös ülések alapját a hetvenes években. Ha valaki már megfutotta ezeket a köröket, megoszthatná a tudást és a forrásokat.