Állólámpás Mercedes

Bréking nyúz. Bár mást igértem, a fejlemények miatt az üléskárpit a mai téma. 

Említettem, hogy van érdeklődőm a kárpit anyagra, amit az autóhoz kaptam. Leírtam már azt is, lejjebb, hogy az a feladatom, hogy kinyomozzam az utángyártott kárpit gyártóját, az anyag árát. Jelentem: sikerrel jártam.

Pár hete találtam ezt az oldalt, ahol szépen fel voltak töltve az anyagminták közepesen rossz minőségű fotókkal, de olyan autentikusnak tűntek. Gondoltam, írok nekik, hátha. Írtam is az oldalukon keresztül egy kérdést, mennyi az annyi... Már el is felejtettem a dolgot, mire tegnap kaptam egy levelet, miszerint van ebből az anyagból nekik raktáron, 140 cm széles, az autómhoz cca 3,5 méter kell, az ár 68 euro, plusz a német áfa, (19%) a cég tulajdonosának tényleges sk aláírása következik kék tollal, és a levél aljára akkurátusan beragasztva az anyagminta.

Megáll az ész, mi? hogy vannak a világnak olyan részei, nem is olyam messze, ahol a dolgok úgy működnek, ahogyan működniük kell. A cég megtalálható a Google-ből, a cég megkeresést kap a website-ján keresztül és nem restell reagálni rá, valaki megírja és kinyomtatja a válaszlevelet, aláíratja a tulajjal, aki veszi a fáradtságot és sk alá is írja, ezután ráragasztják az anyagmintát, hogy a kedves ügyfél láthassa, tényleg van ilyenjük, boríték, hetven centes bélyeg és irány a posta. Nem csodálkoznék, ha ez a cég harminc év múlva ilyenkor is működne. Ígérem, meg is írom majd, meg van-e még.

Szóval, megtaláltam a kárpitot, már csak az a kérdés, össze tudjuk-e egyeztetni a Mercis kollégával a huzatokat meg az értékeket. Megírom majd ezt is, ha odaérünk.

Update: kiderítettem, hogy fejtámlás autóhoz nem elég a 3,5 m-nyi anyag, négy méter kell.

Eredetileg 124-est akartam venni, de az internet hangos volt a nagyságrendekkel megbízhatóbbnak tartott 23-asok dícséretével, így ezek felé kezdtem kacsintgatni, majd a hazai állományt látva lebeszéltem magam a vásárlásról, de erről már írtam. Aztán megvettem az állólámpást, és nem gondoltam, hogy a közeljövőben újra felmerül a probléma. Tévedtem.

Családi autónk az elmúlt három és fél évben a körbe zárt villám jelű autógyár egyik kombija volt. 2004-es svájci import, (óra visszateker,) majd első hazai tulajdonosa dr. Idős Bácsi után egy kereskedésben vettem (óra ismét teker,) majdnem kilenc évesen 154 e km-rel. Érdekes módon 2007 tavaszán az összes ilyen autónak hasonló volt a futásteljesítménye... Szóval 2010 őszére meglehetősen elhasznált állapotban volt. Ez önmagában nem volna gond, elvégre 4-6 év élettartamra tervezett konstrukciójú autók 12 évesen milyen állapotban legyenek? A gond az volt, hogy havonta-kéthavonta rá kellett költeni egy hároméves középkategóriás autó törlesztőrészletét, és a karbantartási költségek teljesen tervezhetetlenek voltak. Ilyenkor "forró vas eldob, új megkeres" üzemmódba kapcsol a magyar. Én is így tettem.

S hogy mit is lehet kapni azért az összegért, amit a fehér kombiból kiveszünk? A rövid válasz: S....it. (a semmit kiírtam volna) A csak hosszasan érthetővé tehető válasz: Mercedest.

Mivel Mercis barátaim 23-asoznak már egy ideje, és állólámpásból extrém ritka a kombi és hozzá mérten méregdrága is, a 24-esek pedig szintén drágák, a könnyű ellenállás irányába mozdulni és elviekben elfogadni, hogy megfelelő alany felbukkanása esetén 23-as kombit fogok venni, gyorsan ment. Gyakorlatilag pedig csak azzal kellett számolni, hogy mindegy mennyiért vesz az ember Mercedest, két-háromszázezer forintot így is, úgy is rá kell költeni a kasztnira és akkor még ott a többi.

A valóság azonban siralmas látványt nyújtott a 23-as kombik frontján is. Már a limuzinok keresésekor megtanultam, hogy a kasztni a lényeg, és milyen ritka, ha még nem nyúltak hozzá,ami persze nem biztos, hogy önmagában jó. És hát látni is a mindenkori felhozatalon, hogy szinte mindegyiket foltozták már, a belseje mind lelakott, a motorjuk meg: "nem kell erre költeni, kimegy ez a világból, még olajat sem eszik!" Ja, ha nincs benne, akkor nem is... Munkásautót faragtak kisebb dízelből, benzinesből egyaránt: talán megfigyelték, hogy a legtöbb kombi 300D, és a csomagtartókban általában festékesvödrök nyomai láthatóak.

Nekem kimaradt az öreg Mercedes-ezés az elmúlt húsz-huszonöt évből, egyes-kettes Golfom sem volt, (igaz a bátyámnak igen,) mikor mások autót szereltek, én inkább olvastam otthon, az autók nagyon sokáig csak esztétikai élményt és közlekedési  eszközt jelentettek számomra. Ezért aztán nem kell most meghallgatniuk tőlem a másutt unalomig olvasható márkatörténetet, meg hogy középosztálybeli német családi autókból hogyan lettek káerópai zőccségesekké és munkásautókká a kombi Mercedesek. Nem tudok és nem is akarok beszámolni a 23-as Mercedesek és 23 kombik hazai állapotának hanyatlásáról, csak a saját tapasztalataimat tudom megosztani, mely egy rövid mondatban summázható. A hazai 23-asok nagyon rossz állapotban vannak. Nagyon.

Kicsit bővebben: mindnek rohad a kasztnija, ahol javítva volt, ott talán nem, de általában mégis, a belsőtér hiányos, sérült, a kilincsek lógnak, a motorok úgy-ahogy mennek, nem járnak szépen, a futóművek kukák, a diffik össze-vissza cserélve, az adagolók nem beállítva, porlasztócsúcsok összevissza, gyertyák ugyanígy, szóval tragédia. (És épp ezért maxi riszpekt azoknak a lelkes Mercedeseseknek, akik időt, pénzt, fáradságot nem kímélve újítják-jobbítják autóikat, vannak nagyon klassz állapotú autók is, azóta már láttam is egy párat. Ezek persze nem eladók.)

Visszatérve a vételhez, ha a szerencse nem köszön rám már megint jó messziről, simán lebeszélem magunkat a vásárlásról, de rám köszönt, így két kombi is felbukkant pár hét különbséggel, s mindkettőben volt ráció.

Az első egy megyeszékhelyen van, másfél éve leállítva, műszaki nélkül, negyedmillióért. Fotók alapján nem rossz, ugye: 1-2-3 kiló ráborul a kasztnira, plusz a többi. Lásd fent.

A másik a Mercedeses közösség által szállított hétköznapi csoda volt. Egy kaposvári haver szólt az én Mercis barátaimnak, hogy Földváron áll egy szervíz előtt ez a kombi, jó objektnak tűnik, tudjanak róla. 4-5 kiló között kér érte a tulaj. Cím, név, fotó, telefonszám semmi.

A választás: 250-ért lakatolandó vizsga nélküli objekt, ami vélhetőleg négy-öt-hat-hét kiló körül áll meg, mire használni lehet, ugye, nem lehet tudni, vagy 4-5 kiló között valami vélhetőleg jobb állapotú, amire egy Mercis haver azt mondja jó kiállású. Nyilván: meg kell nézni előbb a drágábbat.

Három telefonból megvolt a szervíz, ahol a kocsi állt; a tulaj számán kívűl nem árultak el semmit. Felhívom a számot, a tulajdonos menyasszonya veszi fel, röviden beszélünk, külföldön dolgoznak, emailezzünk, javasolja. OK. A következő napokban a levélváltásokból a kocsiról kiderül, hogy valaki korábban nagyon vigyázott rá, a srác is, de nála csak pár éve van, garázsban állt, nem nagyon használta, egy 190-essel autópályáznak, de mivel kint élnek, az autó meg itt van, nem sokat járt vele. Műszakilag - a leírtak alapján - nem tűnt vészesnek. A kasztnija a kapott képek alapján -  a piacot ismerve - kifejezetten jónak tűnt. Megállapodtunk, hogy amikor két hét múlva hazajönnek, lemegyek és ha minden úgy van ahogyan írta, megveszem.

Más is pályázott erre az autóra, de ezt akkor még nem tudtam. Legközelebb erről írok.

Mikor megvettem az autót konstatáltam, hogy a gyújtáskapcsolóba néha nem egyszerű  bedugni a kulcsot. A három közül két gyárinak tűnőt könnyebben, egy másolt kulcsot nehezebben lehetett elfordítani is. Egyszer majd ezzel is foglalkozni kell - gondoltam. Ez az idő persze hamarabb és sokkal váratlanabbul érkezett el, mint arra számítani lehetett.

Múlt héten szombaton délelőtt a nejem elvitte az autót egy pár órára. Koradélután hazaért, leparkolt a ház előtt, és nem számolt be semmi rendkívüliről, sőt, utólagos faggatásomra sem tudott ilyenről számot adni. Mégis, mikor nem sokkal később beültem, és megpróbáltam bedugni a kulcsot a gyújtáskapcsolóba, nem jártam sikerrel. A gyújtáskapcsoló lamellái elérkezettnek látták az időt, hogy tematizálják a következő egy hetemet.

A zárakról, lamellákról nem sokat tudok, annyit azonban rögtön gondoltam, hogy ez itt most nem lesz egyszerű: a kormányzárat ugyanis csak úgy lehet oldani, ha elfordítjuk a kulcsot, amit most még teljesen a helyére csúsztatni sem sikerült.

Telefonáltam egyet-kettőt, de mindenki azt mondta, hogy muszáj játszanom a kulcsokkal, hátha rá lehet venni valahogyan a lamellákat, hogy engedjenek. Így hát a délután egy részét és az estét az autóban ülve töltöttem, és addig próbálgattam elfordítani a kulcsot, míg a kézfejem izmai be nem görcsöltek. Sikertelenül.

A vasárnap sem hozott megoldást, a hétfő reggel pedig megmutatta, hogy nálam nagyobb tapasztalattal bíró Mercedeses barátom sem tud mit kezdeni a problémával.

Kedden délután három óra alatt szétbontottuk a műszerfalat: kiszereltük az műszercsoportot, megoldottunk minden csavart a kormányoszlop és a gyújtáskapcsoló környékén, meg a műszerfal alján, hátha, de nem sikerült kivenni a gyújtákapcsoltót, sem kivenni a kormányzárból.

Szerdán nem volt időm foglalkozni a problémával, csütörtökön viszont előkerült egy Makita fúró és a spiáter nem tudott ellenálni. Kifúrtam a cilindert, így a zár alját már csavarhúzóval el tudtam fordítani. Igaz, gyanúsan körbeforgott (kicsivel korábban csipesszel ki is szedtem egy rugóval egybeépített nyelvet,) viszont sikerült kivennem a kormányzárból. Ez után egy tükör segítségével a műszerfalon a műszercsoport helyén tátongó nyílásban tanulmányoztam a helyzetet, a barátaimtól kapott két gyújtáskapcsolón pedig a működést és a szerkezet anatómiáját.

A kritikai gondolkodás diadalaként rövid probálkozás után, anyai nagyapám egyik hetven éves csavarhúzójából hidegen kovácsolt célszerszám segítségével sikerült kivennem a helyéről a tönkrement, szétfúrt gyújtáskapcsolót.

Mint említettem korábban, az én autóm kasztnija egy 230.4, tehát lánykorában benzines volt, viszont a 3.0 motor beépítése igényelte a dízelek vákuumos leállítását, amit a gyújtáskapcsoló cseréjével, de a nélkül is meg lehet oldani. A dízeleknél a gyújtáskapcsoló eltér a benzinesekéitől, és tovább bonyolítja a helyzetet, hogy kulcsos indítás/leállítás a Mercedesnél először pont a 3.0-nál volt, majd a 23-as Mercedeseknél, de a 115-ös dízelek zöménél még ún. csúzlival ment az indítás, bár erről én keveset tudok, hiszen az én autómban a benzines gyújtáskapcsoló maradt bent és a vákuumos leállítást valahol a motortérben hekkelték hozzá. A lényeg, hogy a szétfúrt helyett egy benzines gyújtáskapcsolót kellett szereznem.

Telefonon beszéltem három-négy emberrel, akikről tudtam, hogy vannak alkatrészeik és megpróbáltam megtudni az árakat, hogy feltéképezzem a lehetőségeimet. Hogy rövidre fogjam, végül péntek reggel kaptam egy benzines öntvényt a cilinderrel, de a kapcsoló rész nélkül, és nem volt hozzá kucsl sem, majd koradélután a másik helyen kaptam volna egy benzineset, amihez az eredeti tulajnál meg lett volna a kulcs, viszont mivel nekem egykulcsos volt eddig az autó és ezt szerettem volna meg is őrizni, végül a reggel kapott cucc átlamellázása mellett döntöttünk. A lamellázást végző srác még délután meg is csinálta a munkát, este negyed nyolckor már a kezemben is volt, olyan szépen járt, mintha új lenne. Így hát szombaton reggel elkezdhettem az összerakást.

Az összeszerelés jól haladt, bár egy ponton megállt bennem az ütő, mivel a kapcsoló rész bakelitje megadta magát és egyszerűen levált az öntvényről, ráadásul letörés közben elkezdte tekerni az önindítót, de közben az akksival is csinált valamit, mert egyre lassabban és nehezebben tekerte, majd meg is halt. Az egyik kapott 23-asénak hitt (de 116-os, a kormányoszlop felé eső nyúlványa rövidebb) gyújtáskapcsolóról leszerelt kapcsoló szerencsére pont ugyanilyen volt, ezzel ezt is megoldottam, összeraktam. A műszercsoport házát közben megtisztítottam, majd a helyére illesztettem félszeműen, mivel a kilóméterórát elküldtem barátommal javítani: nem tekerte a számlálót.

Összeszerelés közben kétszer próbáltam beindítani, mindkétszer sikerrel. Mikor kész lettem, az akksi nem vitte a motort. ??? Bikázás után járattam egy kicsit, utána újra indította. Érdekes. Jól megérdemelt ebédszünet következett.

Délután még pár csavart a helyére raktam, majd egy hét szünet után újra autóztam egy jó harminc kilométert életem eddigi legjobb autójával. Közben feszítette mellemet a büszkeség: ezt én raktam össze, megértettem, átláttam a problémákat és sikeresen összeszereltem az autómat. Nem semmi; nem hiába iskoláztattak a szüleim. :)

Hát igen, valószínűleg elgurultak a gyógyszereim.

Mentségemre legyen mondva, szinte minden elemét meg tudom magyarázni a döntésnek. Egyesével is és együttesen is racionálisnak mondható döntést hoztam. Hoztunk, mert a nejem is részt vett benne. Kicsit azért puhítottam. Nem olyan sokat, csak olyan 4-5 héten át naponta, kétnaponta szóba hozva a dolgot. A végére már olyan sokszor mondtam el az érveket és ellenérveket, hogy meggyőződésemmé vált: nem is dönthetünk másképpen, értelmetlen volna.

Ja, hogy mi is ez a döntés? Ha a címből nem derült volna ki, vettem még egy Mercedest.

Elgurultak a gyógyszerek, persze, csak épp nem most, hanem már jó régen, amikor egy olyan track-re állt rá az agyam, ami évek óta megakadályozza, hogy hosszútávú érdekeinket a rövid távú körülményeink alá rendeljem. Ez most messzire vezetne, ha teljesen kibontanám, ezért ezt most nem is teszem; a lényeg, hogy értelmetlennek találtam volna "olcsó" népautó (S-sel kezdődik a neve) lényegében ugyanolyan drága névrevételét, amikor szerethető Mercedes is vásárolható ugyanolyan összegért. Persze lehetnek érvek mindkét irányba, vannak is, nyilván, de én már ültem mindkét típusban eleget ahhoz, hogy el tudjam dönteni, melyikben látnám szívesen a családot.

A vásárlásról külön bejegyzésben kívánok majd megemlékezni, itt most az új autóról még csak annyit jegyzek meg, hogy a W115 limuzin hossza 4680 mm, így a maradék 4724 mm-ből könnyedén kitalálható, milyen autót is vettem pontosan. A helyes megfejtők között értékes tesztvezetést sorsolok ki.

Az állólámpás Mercedesek gyártása ideján már tudták az autógyárak, hogy hasznos dolog az a biztonsági öv, de a fogyasztók még nehezen barátkoztak meg az első övek használatának gondolatával is, nemhogy a hátsó övekével. Így aztán hátsó öveket nem is nagyon szereltek be az autókba. A Mercedes-nél természetesen rendelhető volt ez is.

Az én autómban gyárilag nem volt, de mivel a helyét kialakították, így nem nehéz pótolni. A hátsó ülést ki kell szerelni és gondosan ledugózva ott találhatóak a három hátsó öv lenti rögzítési pontjai. A két szélső hárompontos öv fenti rögzítési pontja a kalaptartó alatti fémlemezen helyezkedik el.

Az öveket sokféleképpen be lehet szerezni. A legjobb persze a gyári eredeti, bagdadi aranyért. Utána jön az utángyártott, a két automata hátsó öv cca 120 euro a német ebay-en, kétpontost nem adnak ahhoz, amit én láttam, de ugyanitt a bontott három hátsó 112 euro-n végezte. Sok német nem postáz külföldre, ez is gond, és ha mégis, a szállítási költség nem kevés.

Itthoni bontott régi övekkel is lehet operálni, hallottam 70-es évekbeli Opel Rekord övek beszereléséről a típusba, de szerintem ha már low budget megoldásra adjuk a fejünket, és mégis stílusosan szeretnénk eljárni akkor a 23-as Merci hátsó öveivel érdemes operálni.

Az automata övvel persze az a gond, hogy a 23-asban annak a háza függőlegesen áll, míg a 115-ösé vízszintesen, így aztán a 23-asét nem lehet faragás nélkül beépíteni az állólámpába. Nekem az volt a koncepcióm, hogy mivel az állólámpát viszonlag ritkán fogjuk használni öt személlyel, lévén ez az én járós autóm, és jellemzően egyedül ülök benne, hátulra megfelelő lenne a fix három pontos öv is, középre meg a kétpontos.

Végül aztán ideiglenesen beépítettem három darab kétpontos övet: két 123-asból valót, és jobb hátulra (kis szentségtöréssel) egy BMW övet, mentségemre legyen mondva, hogy az is a Repa (LOL) cég terméke: ez gyártotta a Mercedesek öveit.

Kiválasztottunk a padlásról előkerült kupac 23-as övből két automatát, egy már széthullott, egyet mi ítéltünk széthullásra és a házát lebontva most két jó hosszú gurtni vár a fixesítésre. Ehhez majd még túrnom kell valami műanyag/fém segédeszközt, ami az öv hosszának adjusztálását teszi lehetővé, és már viszem is megvarratni.

Rövid státusz riport következik.

A huzatok csereberéjét megbeszélendő összefutottam olvasómmal. Megnéztük egymás autóját is persze, névjegyet, sztorit, álmokat cseréltünk és osztottunk meg egymással.

Ami a huzatokat illeti, abban maradtunk, hogy a kárpitosánál találkozunk legközelebb, ahol tételesen átnézzük, kinek milyen állapotú melyik ülése, huzata és akkor döntünk, melyik huzatok lesznek az enyéim.

Addig is feladatom, hogy kiderítsem, hol, mennyiért kapható, vagy volt kapható az anyag, ami a birtokomban van, hogy összevethető legyen az anyag, a cserehuzat, illetve a kárpitos munkadíj értéke.

Úgyhogy most keresem a forrást, egyelőre sikertelenül. Ha van valakinek tippje, hol keressem, kérem jelezze.

Hónapok óta hallgatom (nyár óta, pontosabban, mióta megvettem a Mercedest,) hogy majd elmész a Kareszhoz, majd ő végigsimogatja a motort és majd meglátod, milyen lesz utána, zongorázni lehet majd a különbséget.

Fenntartásokkal kezeltem először a hallottakat, hogy hát persze, biztos jó szerelő, én is olvastam már róla sok jót a neten, bizonyos Mercedeses írásokban rendszeres szereplő.

Aztán hittem is, nem is, amiket mondtak, meg próbáltam elképzelni, mi vár rám majd Viszen. Tegnap voltam lent.

Írtam korábban, hogy a motorral nem voltam elégedett. Ment, nem gyorsult, füstölt, sokat fogyasztott. És folyt belőle az olaj. A váltó olaj és a szűrő is csereérett, ki tudja szűrőt mikor cseréltek benne, olajat meg csak úgy ráöntöttünk. Vezérműlánc, szelepfedél tömítés szerepeltek még a listán.

Alkatrészt az Unixnál akartam venni hétfőn, de valamit átlogisztikáztak a hétvégén, így nem tudtak kiszolgálni, ezért a Bárdinál rendeltem, a siófoki boltjukba, hogy ne kelljen lemondanom a túrát. Reggel korán felkeltem szépen, elgurultam Siófokra, fél nyolckor a nyitáskor benyitottam a boltba és szépen megvettem mindent: a szelepfedéltömítést, a váltó szűrőt, tömítést, a karter tömítést, (vettem még ablaktörlő lapátokat is). A váltóolaj már nálam volt, a vezérműláncot, motorolajat Karesz vette meg.

Bár még életemben nem jártam Viszen, elsőre megtaláltam a címet és fél kilenc előtt pár perccel behajtottam Karesz kertjébe. Bemutatkozás, hát ez lenne az, emeljük csak fel! Felemelte az új emelőjével. Aláálltunk. Úgy elkezdte dícsérni a kocsit, hogy komolyan fontolgattam, elpiruljak-e. Dagadt a keblem a büszkeségtől. Nagyon hetyke, szép az alja, ez is jó, az is jó, hát folyik az olaj fentről, igen. Nagyon jó véleménnyel volt az autóról. Én meg vigyorogtam. 

Megjelent Margó. Hozott pálinkát. Frissen készült körte. Finom volt. 48 fok. Kicsit tegyél még hozzá... Több gyümölcs íze legyen! - így Karesz. Margó el, öt perc múlva kaptam két pirítóst, meg egy teát, közben Karesz elkezdte leereszteni az olajat.

Fáradtolaj a hordóban, tömítés és szűrő csere. Közben kiderül, hogy az olajszűrő előszűrője, amit Karesz bimetálnak hív, (valódi nevét még nyomozom,) egy műanyag kettős tárcsa és az olajszűrő előszűrőjeként funkcionál, hiányzik. Karesz nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében értekezik a szerelőről, aki nem tudván, honnan eshetett le, elhajította és nem pótolta, ráadásul az olajszűrő házának peremét is összegyűrte a felrakásakor. Én hasonló modorban kontrázok. Teljes az összhang. Na innen folyhatott is az olaj. Ez az alkatrész majd másfél centi vastag, szerintetek mennyire hiányzik egy ilyen alkatrész a rendszerből? Elképesztő...

Közben a váltoolaj is lecsorgott, szűrője kicserélve, minden vissza a helyére, autó leereszt.

Időközben körbe nyálcsorgatok egy 3.0-t a kertben, mellette egy 230.6, mindkettő a sorsa jobbra fordulását várja, a tulajdonosuk itt támasztotta le őket pár éve, karosszériájukon patina, moha, kosz és a folyamatban lévő enyészet, de még így is gusztusos darabok.

Ebéd előtt már gyümölcsösebb ízű lett a pálinka, a leves és a hagymás vér is nagyon jó volt, Margó házi csörögéje pedig majd megszólalt, olyan finom volt. Jóllakottan nagyot diskuráltam a háziakkal a közállapotokról, oktakásügyről, miegymásról. Tudjátok: az élet, a világmindenség, meg minden.

A délutáni etap a porlasztókkal indult. Itt rendesen szitkozódtunk, még jobban, mint az olajszűrő előszűrő hiányán. Az öt porlasztóban négyféle porlasztócsúcsot találtunk, egyiket sem belevalót. Ez nem olyan fontos ám, á, dehogy. Csak éppen minden motorhoz megadja a gyár, hogy milyen való bele, hogy a megfelelő szögben és a megfelelő mennyiségű üzemanyagot porlassza a porlasztó az égéstérbe. Valószínűleg véletlenül adják meg, melyik motorba milyet kell tenni, aki beleberhelte (mert nem szerelve volt: berhelve,) ezért nem kellett hogy figyelmet fordítson rá, hogy miket is rak bele.

A porlasztócsúcsok aljait és a porlasztó alját sem kell síkba csiszolni (benzintől nedves finom csiszolóvásznon akár egy percig is eltart,) mert az teljesen felesleges, hiszen úgy nem csöpögne bele az amúgy tökéletlenül porlasztó, hiszen nem belevaló porlasztócsúcsokkal működő motor égésterébe további, el nem porlasztott üzemanyag, tovább "javítva" ezzel az égést. E helyett a portlasztó menetére érdemes rátekerni valami teflont, hogy kifelé ne folyjon annyi üzemanyag, mert az fontos. Az égés az nem fontos.

Szóval most szívesen ideírnám, amit Karesszal elmondtunk, de szerencsére az indulat már elszállt, rövid sem lenne, meg rondán is mutatna egy-két szó...

A vezérműlánc csere sajnos tartogatott meglepetéseket. Ott kezdődik, hogy az első henger felső holtpontjánál a jelnél megállított bezérműtengelynél megnéztük lent hány fokot mutat. Ugye nyolc foknál cserélni kell a vezérműláncot. Na most ez tizennégy fokot mutatott. Karesz készen volt, még nem is látott ilyet, azt mondta. OK. Csere. Utána tudta a nyolc fokot, amiből sajnos az következik, hogy a levett lánc annyit nyúlt már, hogy elkezdte megenni a fogaskerekeket. Mivel azok csúnyán megkoptak, most majd tönkreteszik az új, gyári (22 pénz) vezérműláncomat, és oda lesz a motor, vezérlés.A három szükséges fogaskerék együtt valami hetven pénz, de legalább le kell hozzá bontani újra mindent, szelepfedelestűl, adagolóstúl, hűtőstűl, tényleg, mindent. De jó! És ez állítólag egy felújított motor, amiben 85 ezer kilóméter van. (Igaz, mióta megvettem, azóta is, mert nem tekeri, csak ritkán, akkor is csak pár száz métert.)

A fentiek alapján egy alkalmatlan, nemtörődöm, hányaveti, hozzánemértő és/vagy rosszindulatú szerelő által rosszul megjavított/karbantartott/felújított motorról beszélünk, ami mindennek ellenére működik, Karesznek hála tegnap óta sokkal szebben jár, a hangja is szebb, megjöttek a lovak is, lett némi gyorsulás, a különbség ég és föld.

Mentünk próbakört, Karesz megint odavolt az autótól, nagyon tetszett neki. (De ... jó! Micsoda fuómű van ezen! De ... szépen megy!) Látszott rajta, (már mikor beindítottuk,) hogy imádja amit csinál. jó volt nézni. Szar a hangja, mi? Milyen szar a hangja! Percekig csak ezt lehetett hallani tőle.

Még haza kellett autóznom, úgyhogy könnyű vacsora után búcsúztam, kaptam egy zacskó almát Margótól, a gyerekeimnek küldte ismeretlenül.

Maradtam volna még, jó volt ott lenni náluk. És nem csak azért, mert az ember általában közel akar lenni a tudás forrásához. Karesz hozzáértése, tudása és a hangulat, Margó, a vendéglátásuk, a műhely...  így együtt olyan atmoszférát teremt, hogy az ember otthon érzi magát, az idő megáll, és szívesen ott maradnál pár hónapig, amíg apránként, minden nap haladva valamit, teljesen rendbe nem hozzátok az autót, közben beszélgettek, isteni étkek tűnnek fel az asztalon, az idő telik, ... és tudod, hogy ide vissza-visszatérsz majd, ha erre jársz, beugrasz akkor, is, ha autód állapota nem indokolja.

A legkomolyabban mondom, sok embernek jót tenne egy veterán Mercedes és egy pár nap Viszen, terápiás céllal.

A hazafelé út eseménytelen volt: a harmincötéves Mercedes csendesen tette a dolgát, 120-as utazójával morzsolta a távot. Én közben azon gondolkodtam, vajon az életben megtalálja-e mindenki az örömét valamiben, mint Karesz a munkájában, vagy én most ebben az öreg Merciben.

Bár nem szóltam róla senkinek, azért olvassák a blogomat, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy szeptember végén üzenetet kaptam az egyik olvasótól, miszerint az üléshuzathoz kapott gyári utángyártott anyag érdekelné őt frissen vásárolt autójához.

Ráadásul a jelentkező cserét ajánlott fel, ami több szempontból is előnyős lehet mindkettőnk számára. Azt írja, nekem adná az üléshuzatait, én meg adjam neki az enyémeket, meg a szövetet, így ő készíttethet felújítottat hibátlant, én meg az enyémekből kibontott szövettel javítani tudom az ő huzatait.

Hogy mik az előnyök? Teljesen nyilvánvaló: nekem javított, de jó állapotú üléseim lesznek viszonylag olcsón, ő meg hozzájut a szövethez, amit nem talál sehol és vadonatúj üléshuzata lesz.

Nekem most amúgy sincs keretem ilyen nagy lélegzetvételű kárpitos projektre, a szövet meg nem a szekrényemben lapul (esetleg évekig), hanem egy élő Mercedest díszít majd.

Óvtak is a cserétől, hogy a szövet ára, meg hozzájutni, és jó-e ez nekem így, mert mi van ha mégis újat akarok majd, de engem, (mint általában) a greater good érdekel. Az értékeket meg majd lehet egyeztetni és leboltolni - veterán Mercisek egymás közt, - de közben haladjunk és segítsük egymást.

Valamivel több mint egy hónapja, szeptember közepén levizsgázott az autóm. A vizsgabiztosok kedvesek voltak, mnden rendben ment. (A fék ugyan messze volt a tökéletestől, kérdezték is: elől dobfékes? Mondtuk: hátul is tárcsafék van...)

Tehát apróságokat leszámítva az autó hivatalosan is működőképessé vált. Az emissziós értékeket hagyjuk, a féket pár nappal később megjavítottuk, így most már a jobb első is működik, és mivel a javítás jól sikerült, most épp jobbra húz: ezzel kell futnunk mégy egy kört. Előtte azonban belakom a kocsit: megyek vele minden nap, jellemzően városban, de néha kiugrom 30-40 kilóméterekre a pályára, a nullásra.

A futómű egy álom, a féket hagyjuk, a motor elvisz, nem jár szépen, gyorsulás nincs.

Az ülés hosszú távon nem túl kényelmes. Ezt is szét kell majd szedni és megnézni, kell-e javítani a rugókon, vagy csak az ülőfelületet kell feljavítani.

A hátsóülést kiszedtem, és vettem bele egy 114-es bontásából származó sötétebb barna műbőr padot, meg támlát, hogy amíg a belevalót megcsináltatom, addig se legyen hangos, meg legyen hova ülni, pakolni.

Megjönnek a gratulációk a barátoktól, kollégáktól, ismerősőktől. Két hét után (addig csak az autóra koncentráltam,) kezdem észrevenni az elismerő, esetenként csodáló pillantásokat az autóstársaktól, gyalogosoktól. A Mercedes teherautósokat és a veteránosokat nem számolom most ide... 

Működik az autóm, mindene jónak mondható, a futómű, a kormányzás, a futás csodás, a motorral nem vagyok elégedett, de az egész autón érezni, hogy jó lesz ez. Ez az autó élni akar, falni a kilómétereket.

Egy öreg autón mindíg van mit lakatolni. A hatvanas-hetvenes években készült autók anyagát még nem védték modern eljárásokkal, így akár pár év alatt komoly rozsdásodás indulhatott meg a karosszéria rejtett zugaiban, különösebb sérülések összeszedése nélkül is.

Erre a legjobb példa az állólámpás Mercedes sárvédője, ahol is az első kerekek (műanyag védőburkolatok híján) akadálytalanul verik fel az útról a csapadékot, sarat, latyakot az első lámpatestek bilijének és a sárvédő tetjének a találkozásánál igen hegyes szögben találkozó lemezek közé. Itt aztán a szutyok megtelepszik, és ha a gondos gazda nem tisztítja ki innen, a leülepedett kosz már egészen enyhén nedves időben is újra megszívja magát, és állandó nedvességével folyamatosan rothasztja a lemezeket.

Az én autómon jó pár évvel ezelőtt utángyártott sárvédők kerültek a gyáriak helyére. Na ezekkel a sárvédőkkel pont ez történt. Szerencsére megkaptam az autóval az eredeti sárvédőket is, így - javításuk után - ezek kerültek vissza az autóra.

Cserélni kellett mindkét küszöböt, óriás lyukakat találtunk a bal oldalon a taposónál és a tűzfalon, a jobb taposón csak egy kisebbet, cserélni kellett a jobb hátsó kerékjárati ívet (külső-belső) is.

Még így is maradt javítani való: bal hátsó sárvédő elem oldalról sérült, (neki tolattak,) szerencsére alig látszik, jobb első ajtó alja már elkezdett rohadni, erősen javítani, vagy inkább cserélni kellene egy jobb állapotúra, meg még pár apróság és mire leghamarabb tavasszal újra nekilátunk, a lista minden bizonnyal bővülni fog.

Most a fényezőnél van az autó, elvileg holnap reggel már el is hozzuk. Utána összeszerelés, állófék javítás, próbakörök gyors egymásutánban még mindíg holnap, mert holnapután reggel időpontunk van a vizsgaállomáson és jól szeretnénk szerepelni.

Anyagilag a lakatolás és a fényezés visel meg legjobban, de majd csak a vizsga utánig, mert a friss vizsgát követően utam előbb-utóbb az okmányirodába Visz, ahol súlyos érvágás vár majd rám. A 3.0 ugyanis illetékre lefordítva nem olcsó mulatság.

Kaptam egy vég vásznat is az autóhoz. Ez a Mercedes egyik legszebb belsőjéhez, a Pergamen fantázianevű anyaghoz kapható gyári utángyártott, tehát talán nem gyári, de azzal megegyező anyag.

A Pergamen szövetű ülések szélein a Mercedes spéci műbőr szövete erősíti a kárpitot. Ezt sokan igazi bőrnek nézik, pedig nem az, de nagyon jó minőségű. Az én majd negyven éves autómon is szinte hibátlan mindenhol - derült ki, miután lebontottam a védőhuzatot. A sima szövet azonban csúnyán szakadt több helyen is. A vezetőülés ülőfelületén és támláján is oda van, és a hátső ülés támlájának tetején, ahol a nepsütés direktben sütötte a kárpitot, az anyag (a zöld üveg ellenére,) szinte teljesen elfoszlott.  

A védőhuzat eltávolításához az üléseket a vezetőoldali kivételével mind kiszereltem, és övatosan ki is porszívóztam mindet. Sajnos a védőhuzat ellenére gyanús sárga elszineződések találhatóak több helyen az egyébként jó állapotú anyagon. Ezeket alkalmas időpontban a máshonnan már ismert Vanish Oxyval fogom eltávolítani.

A komplett kárpitcseréhez nem érzek stabil anyagi hátteret magam mögött, de nem is tetszene az eredeti műbőrhöz illesztve az új anyag, ezért úgy döntöttem inkább megpróbálok Pergamen üléseket (huzatokat) vásárolni és azokból kipótolni, cserélni a hiányos részeket.

Ha valaki tud eladó állólámpás üléseket Pergamen kárpittal, kérem szóljon.

Mikor új autóm leendő szerelője szólt, hogy jöhet az autó, még nem tudtam, hogyan juttatom el az állólámpást a közeli Pest megyei településre. Az üzemanyagrendszer kompletten hiányzott, a kocsi hat éve nem mozdult ki az eladó háza alatti garázsból, a fék ki tudja, milyen, a váltóról nem tudtunk semmit, akksija sincs, igaz mindegy is, hiszen egy napig kéne szerelni, hogy ideiglenes megoldásként kapjon üzemanyagot. És akkor már csak a rendőröket kell elkerülni a kétezernégyben lejárt műszakit jelző matricákkal a hátsó rendszámon, vagy egy P-s rendszámot kell szereznem.

Szerencsére a szerelők általában ismernek trélereseket. Aki nekem jutott így, ráadásul szuper olcsó és gyors is volt  Mercedesem tehát hamar eljutott a szerelőhöz, aki, csak hogy hallja a hangját, még aznap este beröffentette a motort, ideiglenesen ráépített üzemanyagrendszer: műanyagflakon, gumicsövek, és az egyik saját dízel-Mercedeséből kölcsönvett fél liter gázolaj-étolaj keverék segítségével. Szépen járt - hallottam a telefonban.

A következő napok alatt az autó kapott új üzemenyagszűrőket, és felépült rá a tankból érkező csőrendszer is, gyári anyagból, amit szintén az eladótól kaptam. Kikerült a tankból a benzines kasztnin hagyott üzemenyagtartályból a benzinmotorhoz való ülepítő szűrő is. A dízelhez valóval sokkal több üzemanyagot kap majd a motor.

Az első próbakörök alatt kiderült, hogy a motor szépem muzsikál, de a váltó rettenetesen csúszik. Alacsony fordulaton húz egy kicsit, de amint emelkedik a fordulatszám, eldobja. A fékeken érződött a hat év állás, és a kasztnin is megfigyelhetők a kritikus helyeken a szokásos hibák. De a helyzet közel sem tragilkus.

Telefonok a szerelővel, az eladóval, kiszaladok én is, megyek egy kört vele, tényleg csúszik. Ezt leszámítva fülig ér a szám.

Az eladó váltig állítja, a váltónak jónak kell lennie. Olajat néztétek benne? Persze, hogy kevés volt. Megnéztük ugyan, de váltóolaj szintet az állólámpásnál járó motor mellett kell ellenőrizni. Ez lehetett a gond, ugyanis utántöltést követően a váltó szépen muzsikál. Hú, ez meleg volt. Még két próbakör, zsírkirályság! Vigyor hegyek.

Valami vibrálás mégis maradt. A bátyám szerint, mintha nem járna az öt henger közül az egyik. De az nem lehet, mert álló autónál alacsony és magas fordulatszámon is szépen ketyeg, majd duruzsol. Hamarosan kiderül, hogy a kardánnal van a gond.

Ahogyan korábban is írtam, a korabeli kis magyar valóságunkból kifolyólag az autó papírja szerint egy 1972-es 220D, de a kasztni egy 230.4, (73-tól gyártották 76-ig,) míg a motor a második(!) háromezres dízelmotor ebben a kasztniban, (ilyeneket 74-és 76 között készítettek,) ami 1994-ben került ebbe a kasztniba. Az eredeti hetvenkettes autó bézs volt, ez a kasztni a forgalmi szerint szintén '94 óta világos oliv, de gyári kód alapján választott szín, így gyári Mercedes megnevezése alapján kaledonien grün. Aki 94-ben eladta az előző gazdájának, (a forgalmi szerinti nyolcadik tulajdonosának,) jó sokat dolgozott az autóval.

Szóval a kardán. A 230.4-en a kardán három részből áll, és egy négyhengeres benzinmotorban ért elől véget. Az én motorom viszont öthengeres, és nagyobb. Ezért aki berakta a motort, levette a kardán első tagját, kivágott belőle egy darabot és összehegesztette. A varratot alig lehetett észrevenni, mert pont takarásban volt. Amikor kivettük, szemmel láthatólag ferde volt. (Sose értettem, miért kell ilyen munkát végezni, főleg, ha így sikerül, miért kell beépíteni?...) Most esztergályosnál van a darab. Szétszedjük és megpróbáljuk tisztességesen megcsinálni. Egyszerűbb, mint a motorhoz való kardánért kajtatni és átépíteni a kardán alagutat.

Alakul.

Az egész úgy kezdődött, hogy stoppoltunk a barátnőmmel. Az Osztyapenkónál felvett minket egy batár nagy Merci, majd az M7-es elágazásig hat kilométeren keresztül azon járt az agyam, hogy "te jó ég, micsoda autó!" Gyönyörűen vonult. Aztán kiszálltunk, a Merci ment Németországba haza, mi meg a Balatonra. 1994-et írtunk.

Aztán 1997-ben elkeveredtem egy munkahelyre, ahol alkalmam nyílt időnként egy w124-es 230E jelű Mercit vezetni - több egyéb autó mellett. Ekkor döntöttem el végleg, nekem lesz egy ilyen autóm.

Ez után évekig nem tudtam rávenni magam arra, hogy Mercit vegyek, mindíg elvitte a megtakarításokat valami: tőzsdeválság, esküvő, lakásvásárlás, építkezés 1.0, építkezés 2.0, gazdasági válság.

Pár hónapja úgy alakult, kellett egy autó. Ez indította el végül a projektet. Már majdnem megvettem a racionális, kp-kímélő, megbízható, unalmas japán autót, amikor rájöttem, ha most nem szánom rá magam Mercedes vásárlására, talán már soha nem fogom. Azok az autók, amik szóba jöhetnek, ugyanis egyre öregebbek, már a W124-es gyártását is rég befejezték, nemhogy a W123-asét, ezeknél újabb Mercire viszont se pénzem, se gusztusom nem volt.

Nekiduráltam magam tehát és elkezdtem vadul piacot kutatni. Megnéztem 10 23-ast, beszéltem másik tíz-tizenöt tulajdonosával, emaileztem, fényképekért kuncsorogtam. És megállapítottam, hogy tulajdonképpen nincsen nekem erre pénzem. Amire volt: olcsó, szétrohadt, ősöreg autóval hazaállítani pedig nem valami lélekemelő.

Szerencsémre (van rajtam kívül is Mercedes rajongó épp elég) jósorsom még időben összehozott telefonon keresztül egy a fórumokon hitelesen posztoló "kollégával", aki rengeteget segített. Neki köszönhetem, hogy szinte teljesen lebeszéltem magam a vásárlásról, és már csak álmodozni jártam a mobile.de oldalaira, az itthoni kínálat ugyanis siralmas volt és hiába teltek a hetek, nem változott. Végül, egyik telefonbeszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy a darab, amiről kérdezősködtem, egy állólámpás Merci. Kollégám megállt egy pillanatra. Állólámpás is érdekel? kérdezte. Tudok egy eladót, húsz éve ismerem az autót, nem hírdetik sehol. Paff.

Másnap este ott áltunk az autó előtt. Mit mondjak, az autó szebb is, jobb is, olcsóbb is volt, mint akármi, amit a hirdetésekben láttam. Könnybe lábadt a szemem, elgyengültem, ez az autó kell. Megnéztük, beleültünk, körbeszagolgattuk, mentünk vele egy kört, majd (konzultációt követően) megneveztem az összeget, amit hajlandó volnék érte kifizetni. Az eladó kért egy nap gondolkodási időt. Másnap felhívott, hogy a szomszéd fiú is megadta érte ezt az árat és neki adja el. Sírni tudtam volna.

Két nap orrlógatás után új Mercis barátom felhívott, hogy van egy másik állólámpa, amit ők tíz éve remegő térdekkel nézegettek a börzéken, olyan szép volt, most már hat éve leállítva. Másnap este ott áltunk a porszáraz teremgarázsban. Az autón van mit csinálni: minimum két hét lakatosmunka, hiányzó (elporladt) üzemanyag csővek, motor átvizsgálás, kiszakadt üléskárpit, de járnak hozzá a karosszériaelemek, javítóívek, gyári anyag a kárpithoz, eredeti sebváltógomb, mert most fa van rajta, komplett szett kéder, két lapos lámpabúra, (most a domború van fent,) lemezfelni, eredeti (színre fújt) dísztárcsa, plusz kalaptartó. Az autó zöld, talán Kaledonien grün, a kárpit pergamen. A tető nyitható. Műszakija (nyilván) nincs.

Ma, két nappal később kifizettem. Ungarische wirtschaft: Mercedes-Benz 220D néven anyakönyvezve, alvázszáma szerint a 87 765 darab W115.017-es, motorját tekintve az 53 890 darab 240D 3.0 egyike.

Az én hárompontnullám.